A nagysebességű vasútállomáson található forgókapu nem önálló eszköz. Ez az a pont, ahol az állomás automatikus viteldíjbeszedő rendszere találkozik az utassal, és az intelligencia nagy része mögötte ül, nem pedig benne. A kapu összegyűjti a hitelesítő adatokat, elküldi a rekordot a jegykezelő adatbázisba, megkapja a határozatot, és vagy kinyitja a sávot, vagy zárva tartja. Minden, amit az utas a sorompónál tapasztal, annak a folyamatnak az utolsó lépése, amely a jegy megvásárlásakor kezdődött.
Ez a pozíció a rendszerben megmagyarázza, hogy a hardver miért van megadva úgy, ahogy van. Az állomás fizetős területre és közterületre van felosztva, és aforgókapuez a határ köztük. Az utas, aki nem vásárolt jegyet, nem érheti el a peront, egy másik vonat jeggyel rendelkező utas nem tud áthaladni a rossz kapun, a jegyet már használt utas pedig kétszer nem használhatja azt. A nagysebességű vasútnál, ahol egy névre szóló utashoz kötik a jegyeket, szigorúbb az ellenőrzés, mint egy egyszerű érvényes vagy érvénytelen teszt: a személyazonosító okmánynak, a jegyrekordnak és az arcnak egyeznie kell, valamint meg kell egyeznie a vonatnak és az időablaknak is.ZOJEmeghatározza a sorompót az adott határoló szerephez, mert egy sáv, amely csak a vonalat jelöli, anélkül, hogy megtartaná, rossz utast enged át.
A kapuk négyféle helyzetben állnak, és mindegyik más-más szabályt fut. Az állomás bejáratánál forgókapu igazolja, hogy az utasnak érvényes jeggyel rendelkezik a megengedett ablakon belül induló vonatra. A váróterem kapujában a sáv ismét érvényesíti a jegyet, amikor az utas az indulási időponthoz közeledve belép a felszálló területre. A kijáratnál a sáv lezárja a rekordot, és befejezettnek jelöli az utat. A peron linkjénél a sáv szabályozza a mozgás irányát, és megakadályozza, hogy az utas tolatjon a már lezárt felszállási területre. Egyetlen állomás általában ugyanazt futtatjaforgókapumodell ezeken a pontokon, a szabálykészlet nem hardver, hanem szoftver szinten módosult.
A szekrényben lévő hardver modulokból álló csomag, nem pedig egyetlen mechanizmus. A jegyolvasó a QR kódot vagy az elektronikus jegyet telefonon kezeli. Az okmányolvasó kezeli a személyi igazolványt, határon túli vagy nemzetközi terminálokon pedig az útlevelet. A kamera kezeli az arcok összehasonlítását. Infravörös érzékelők sora fedi le az átjárót, és számolja a benne lévő testeket. A mozgás egyetlen egységben egyesíti a tengelykapcsolót, a reduktort, a motort és a jeladót, és a szekrény hordozza az ütközésálló korlátot, amelyet az utas ténylegesen megérint. A forgókapun belül egy vezérlő PC futtatja a helyi logikát, és a hálózati modul továbbítja a rekordot az állomás rendszerébe. A ZOJE egyetlen patronként állítja össze a szerkezetet, amely egy vonalban tartja a tengelyt, a tengelykapcsolót és a jeladót, és megszünteti az eltolódást, amely lerövidíti a másolt mechanizmus élettartamát. Az újabb sávok hangutasításokkal, öndiagnózissal és állapotvilágítással egészülnek ki, amelyek többet számítanak, mint a hangjelzések, amikor egy állomás húsz sávon fut, és az egyik nem válaszol.
A munkafolyamat a másodperc töredékét vesz igénybe. Az utas bemutat egy dokumentumot, egy telefont vagy egy arcot, a sáv pedig elolvassa, amit tud, és a többit kéri az utastól, ha a nyilvántartás hiányos. Az összegyűjtött adatok a jegykezelő adatbázisba kerülnek, amely három dolgot ellenőriz: hogy az illető megfelel-e az okmánynak, érvényes-e a jegy erre az állomásra és erre a vonatra, és hogy a jegyet még nem ellenőrizték-e. A bérlet feloldja a sorompót, a hangutasítás megerősíti a sávot, és az állapotjelző lámpa zöldre vált. A meghibásodás zárva tartja a sorompót, és megmutatja az okot, ami általában a négy egyike: a jegy másik vonatra szól, a jegy lejárt, az arc nem egyezik a dokumentummal, vagy a rekordot már használták egy másik kapunál. A ZOJE beállítja a sávot a hiba megnevezésére a helyi kijelzőn, így az utas félrelép a személyzettel ellátott ablakhoz anélkül, hogy feltartaná a sort.
Az infravörös érzékelők egy második feladatot is ellátnak, amelyet könnyű figyelmen kívül hagyni. Nyitott sorompó mellett figyelik az áthaladást, így a még bent tartózkodó utasra leáll a sáv záródása, és az első után egy második holttestet észlelnek, ami az a hátsó tok, amit egy egyajtós forgókapu önmagában nem tud megakadályozni. Amikor az átjáró szabaddá válik, a sáv visszaáll, és várja a következő hitelesítő adatot. Ha áramkimaradás történik, a sorompó automatikusan kiold, így a sáv szabad kijárattá válik, nem pedig csapdává, és amikor az áramellátás visszatér, a vezérlő önellenőrzést hajt végre, mielőtt ismét befogadná az utasokat.
Kétféle kaputípus fedi le a nagysebességű állomás forgalmának nagy részét, és a különbség inkább fizikai, mint kozmetikai. A csappantyúforgókapua kompakt típus, edzett üvegből vagy rugalmas anyagból készült szárnyakkal, amelyek visszahúzódnak a szekrénybe. A legnagyobb hangerővel rendelkező be- és kijárati sávokhoz illeszkedik, mert a szárnyak gyorsan mozognak, a szekrény keskeny, a párnázás pedig elnyeli az érintkezést, amikor egy bőrönddel rendelkező utas csípteti a szárnyat. A lengő típus, amelyet néha lapát- vagy gyorskapunak neveznek, álló ajtópaneleket használ, amelyek szélesebbre nyílnak és szélesebb átjárót hagynak. Megfelel az üzleti osztályú sávnak, az asszisztens utassávnak és a biztonsági ellenőrzés utáni linknek, ahol egy kerekesszéknek, babakocsinak vagy nagy bőröndnek kell áthaladnia anélkül, hogy egy szűk résen áthajolna. A lengősáv szintén magasabb hitelesítési előírást tartalmaz, mivel az azt használó utascsoport kisebb súrlódásra számít a sorompónál. A ZOJE a lengősávot egy szélesebb szekrényalappal építi meg, így a paneleknek van helyük kinyílni anélkül, hogy a keret elhajolna, ami akkor számít, ha egy bőröndöt ferdén húznak át rajta.
A kiválasztási kérdés tehát nem az, hogy melyik típus a jobb, hanem az, hogy melyik típus melyik sávhoz tartozik. A nagy ingázó arányú állomás a főbejáratnál és a kijáratnál terelősávokat helyez el, és kis számú széles lengősávot tart fenn a rászoruló utascsoportok számára. A ZOJE mindkét típust ugyanarra a vezérlőplatformra építi, így egy állomás keverheti a kettőt anélkül, hogy két külön felügyeleti rendszert futtatna. Az átjáró szélességét sávonként 600 milliméterre, a széles sávra legfeljebb 900 milliméterre állítják be, a szárny anyaga pedig követi a specifikációt: edzett üveg, ahol a láthatóság számít, lágyabb anyag, ahol gyakori az érintkezés.
A funkcionális oldal az, amit a kezelő értékel a hardver telepítése után. Az ellenőrzés az okmány, az elektronikus jegy és az arc háromszoros ellenőrzése, amely a nagysebességű vasút ténylegesen közlekedő szabálya. Az áteresztőképesség a második mérőszám: egy sáv jóval kevesebb, mint egy másodperc alatt szabadul fel, és a párhuzamosan futó sávok gyorsabban ürítik ki a nyaralók tömegét, mint bármely kézi ellenőrzés. A védelem a harmadik: az infravörös rögzítés elleni védelem, az ütközés visszaállítása, a csomagtérajtó észlelése, az öndiagnózis és az áramkimaradás esetén a hibaelhárítási viselkedés a standard konfiguráció része, nem pedig opció. Az adat a negyedik, és az, amely megváltoztatja az állomás működését. Minden átjárás aforgókapuvissza van írva a jegyrendszerbe az idővel, a sávval és az eredménnyel, így az állomási iroda láthatja az érkezési mintát óránként, a beszállási folyamatot kapunként és a kilépési folyamatot egy vonat érkezése után. A ZOJE a jelentést RS485-re vagy TCP-IP-re állítja, az intervallumot pedig az állomás AFC-integrátorával egyeztetik, így a rekordok a platform által már használt formátumba kerülnek. Ezek az adatok táplálják a vonatok ütemezését, a személyzet elosztását és a tömegvezérlést a platformon.
A nagysebességű állomások forgókapuját két olyan dolog alapján ítélik meg, amit egy bemutatóterem nem tud bemutatni: mennyire kommunikál a viteldíj beszedő rendszerrel, és hogyan bírja ki a húsz órás működést egy éven keresztül. A ZOJE biztosítja a szárny- és lengősávokat, a vezérlőplatformot és az ezeket az állomásrendszerrel összekötő interfészeket, az átjáró szélességét, a beállított olvasót és a sávok számát az állomás érkezési csúcsmintájához képest a gyártás előtt.